A 24 éves színésznő már egy hete adott életet első kisbabájának, de még mindig nem hiszi el, hogy ezúttal eggyel többen lettek a családban.
A színész-énekesnő Hilary Duff és kedvese, a hokijátékos Mike Comrie szinte kicsattannak a boldogságtól, amire minden okuk megvan, hiszen március 20-án jött világra a pár első gyermeke, aki a Luca Cruz Comrie nevet kapta.
Hilary azóta sem tudja elhinni, hogy édesanya lett, de persze nagyon boldog a kisfiú érkezése miatt. A lány ezt írta Twitter-profiljára: „Wow, nem hiszem el, hogy van egy kisbabám! Ő a legcsodálatosabb, legaranyosabb és legimádnivalóbb baba.”
Ezután köszönetet mondott a rajongóinak a sok üzenetért és jókívánságért: „Nagyon szeretlek titeket!”
Hilary Duff a blogján számolt be arról, hogy anyuka lett. Kisfiát kedd délután hozta világra.
Hilary blogján osztotta meg a hírt, hogy tegnapelőtt életet adott kisfiának, aki a Luca Cruz Comrie nevet kapta. A szülés komplikációmentes volt. A színész-énekesnő úgy fogalmazott, hogy férjével együtt a legszerencsésebb szülőknek érzik magukat.
Az egykori tinisztár augusztusban jelentette be várandósságát, októberben hozta nyilvánosságra a baba nemét.
Gratulálunk a kiscsaládnak!
Az ebben a hónapban első gyermekének életet adó Hilary Duff már korábban kijelentette, hogy szülése után újra stúdióba vonul. A gyönyörű sztár új lemezéről a napokban új információ derült ki.
Szülése után rögtön stúdióba vonul Hilary Duff. A szépség, ahogy már több korábbi szerzeményében, ezúttal is társszerzőként működik közre legújabb albumán.
Az írásban most Victoria Horn dalszerző lesz a segítségére. Horn kisasszonyról egyébként érdemes tudni, hogy már olyan sztároknak írt dalokat, mint Kelly Clarkson vagy éppen Natasha Bedingfield, így kétségünk sem lehet afelől, hogy Hilaryvel is jól együtt tud majd működni.
Hilary egyébként nemsokára a mozivászonra is visszatér, ugyanis április 5-én mutatják be a tengerentúlon She Wants Me című filmjét Beverly Hillsben.